T. Ozorák Zsuzsanna

Bemutatkozás

T. Ozorák Zsuzska, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, hatha-, kismama- és babásjóga-oktató, két gyermek édesanyja.

A képhez tartozó alt jellemző üres; zsuzska-portré-325x500.jpg a fájlnév




15 éves koromban kezdtem tanulmányozni a keleti vallási és filozófiai rendszereket, s ekkor ismertem meg Dora István természetgyógyászt, aki első inspirációm volt a természetes módszerekkel való gyógyítás terén. A következő évek során tőle sajátítottam el többek között a meridián-masszázs, a fitoterápia és a bioenergetika alapjait.

18 éves korom óta vegetáriánus vagyok.

2002-ben ismerkedtem meg a jógával, mely azután fokozatosan az életem szerves részévé vált. 2005-ben alternatív mozgás- és masszázsterapeuta képesítést szereztem, s elkezdtem hatha jógát oktatni, majd 2006-ban kismamajóga-oktatói, 2007-ben babásjóga-oktatói tanfolyamot végeztem.

10 éve tanítok különböző képzéseken jógaoktatókat: oktatásmódszertan, jógaélettan és -anatómia, jógatörténet és -filozófia tárgykörében. Masszázsterapeutaként, jógaoktatóként és két gyermek édesanyjaként napi szinten gyakorlom a tudatos érintést, mely feszültségoldó, gyógyító, lazító hatású, s a tudatos jelenlét elérésének egyik kiváló eszköze. Az óráimon, képzéseimen épp ezért előszeretettel alkalmazok kontaktgyakorlatokat, melyek során az ászanákat és az azokra rávezető gyakorlatokat valamint a levezető pozíciókat egy – esetenként akár két – segítő társ közreműködésével hajtjuk végre.

Mind terapeutaként, mind magánemberként egyik fő célom a tudatosság kialakítása és elmélyítése életem minden területén, hogy ne sodródjak az eseményekkel, ne csupán történjenek velem a dolgok, hanem magam alakítsam őket, céljaimnak megfelelően. Ez a tudatosság nem csak a nagy döntések esetében fontos, hiszen életünk minden apró részlete jelentős. Ahogyan fejlődik a testtudat, a mozgás- és légzéstudatosság, valamint képességünk az elmefolyamatok szabályozására, fokozatosan megtapasztalható a teljes jelenlét állapota. A tudatos jelenlét és belső csendesség segítségével pedig szakrális cselekedetekké változtathatók hétköznapi rutintevékenységeink is.

Jelenleg stúdiókban csoportos foglalkozásokat nem, csak terápiás magánórákat tartok, előzetes időpont egyeztetést követően.

Végzettségek, fontosabb munkahelyek:

2005-ben alternatív mozgás- és masszázsterapeutaként végeztem az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet által szervezett képzésen.

2006-ban kismamajóga-oktatói, 2007-ben babásjóga-oktatói képesítést szereztem a Padma Jógastúdió képzésein.

2007-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem magyar-latin szakos középiskolai tanári diplomát.

2007 óta tanulok Bálint Jánostól, 2009-től vettem részt Swami Veda Bharati nyilvános előadásain s azóta is a Himalájai Jóga Tradíció egyéb programjain.

2011 januárjában elvégeztem a Dr. Indu Arora által vezetett Yoga Therapy Programot a budapesti Himalaya Jóga Központban.

2005 óta oktatok jógát, többek között 2007-től 2016ig a Padma  Jógastudióban, illetve 2014-től 2016-ig a Kék Lótusz Életmódközpontban.

2009 és 2011 között, majd a 2015/16-os tanévben a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola államilag akkreditált jógaoktató képzésében tanítottam; 2011-től 2018-ig a Purnam Nemzetközi Jógaoktató Akadémia keretén belül tartottam jógatörténeti előadásokat.

2014-től 2016-ig a Padma Jógastúdió Kismama és Babás Jóga Oktatóképzésében tanítottam.

 

ulo

Tevékenységeim

Telefon: 36 20 2500 898

E-mail: zsuzska[kuckuc]thimar.hu

Óráim helyszínei:

11. kerület, Újbuda

Lágymányosi utca